Történetünk

Egyesületünk 2019-ben alakult s ugyanebben az évben vette nyilvántartásba a Fővárosi Törvényszék.

A Win-win kifejezés az üzleti életből ered, Neumann János játékelméleti munkáihoz köthető, szaknyelvi elnevezése „nem zérusösszegű” játék. Lényege, hogy a tárgyaló felek olyan egyezségre jutnak, ahol minden fél jó jár, azaz érdekei nem sérülnek, elégedetten távoznak a tárgyaló asztaltól.

Egyesületünk azért választotta ezt a nevet, mert hisz abban, hogy a sport az élet egy olyan területe, ahol minden résztvevő egy időben megtalálhatja saját céljait és sikereit.

A tömeg és szabadidősport lényege egyesületünk olvasatában az, hogy a résztvevők mindegyike jól érezze magát, elérje saját, az egészségéhez kapcsolódó céljait, azaz a sportprogramban résztvevők mindegyike elégedetten távozzon, úgy gondoljuk ez egy Win-win helyzet.

Hisszük, hogy ez a hozzáállás a versenysportban is megvalósulhat, sőt teret kell, hogy nyerjen. A sportolók a versenyek során saját legjobb formájukat próbálják nyújtani, s amennyiben ez sikerül, már nyert az egyén, az elért helyezéstől függetlenül. Így verseny helyzetben szeretnénk a Win-win felfogást alkalmazni, örülni a fejlődés minden szakaszának.

Egyesületünk alapító tagjai között hobbi és versenysportolók, edzők, utánpótlás edzők és mesteredzők is találhatóak. A mindennapokban mindnyájan igyekeznek aktív kikapcsolódással tölteni szabadidejüket, hódolni új és régi sportszenvedélyeiknek.

Tisztségviselők

Elnök: Sövegjártó Petra e-mail: spetra41@gmail.com

sportdiplomácia szaktanácsadó, aerobic és gyerek aerobic edző, Kangoo Jumps instruktor, Gyerek kangoo jumps instruktor, 10 év gyorsasági motorversenyzés, 2005-ben Női Európa Kupa III. Superstock 600 kategóriában

Alelnök: Kispataki Viktor e-mail: viktor.kispataki@gmail.com

gyorsasági motoros edző, hobbija a vitorlázás, curlingezés és a golfozás, gyorsaság motoros vb dobogón állt 2010-ben a katari Endurance világbajnokságon, 2011-ben pontszerző a Superbike világbajnokság brnoi fordulóján, többszörös Alpok-Adria és Magyar Bajnok